A gimnáziumi barátom egy aggasztó szokással tért vissza Németországból

Az egyik gimnáziumi osztálytársam, Imre Németországba költözött az érettségi után, mivel a testvére ott kapott munkát, így hát ő is úgy volt vele, hogy szerencsét próbál. Mindig is nagyon jó volt nyelvekből, az angollal se volt soha problémája a gimiben, németből pedig egyenesen ő volt a legjobb az egész évfolyamban. Amikor kiderült, hogy a bátyja megkapta a hőn áhított munkát Berlinben, meghozta ő is a döntést, hogy az egyetemi tanulmányait ő is a német fővárosban fogja folytatni.

Végül nem csak az alapképzést, hanem a mestert is ott végezte el, kifejezetten jó eredményekkel. Csodáltam is érte, hogy még egy idegen nyelven is kitűnő értékeléseket kapott az egyetemen. Azok alatt az évek alatt a német szinte az anyanyelvévé vált. Nem is csoda hát, hogy miután lediplomázott, rögtön talált is egy jól fizető munkát. Kényelmesen eléldegélt Berlinben, de így a húszas évei végére honvágya lett, úgyhogy amellett döntött, hogy visszaköltözik Magyarországra. Az évek alatt folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, még így a nagy távolság ellenére is baráti viszonyban voltunk.

Amikor visszaköltözött, meg is beszéltünk egy találkozót, hova máshova, mint egy sörözőbe. A németeknek olyannyira a kultúrájuk részévé vált a sörözés, hogy reggel, délben és este is képesek belőle legurítani egy korsóval. Ezt a jó szokásukat Imre is átvette, és ez egyből fel is tűnt az “üdv itthon” sörözésünk alatt. Amíg nekem sikerült egy korsót nagy nehezen legyűrnöm, addigra ő már a másodiknak a felénél tartott, pedig én sem vetem meg a jó csapolt sört. Finoman rá is kérdeztem, hogy amíg Berlinben volt, milyen gyakran jártak el iszogatni a barátokkal. A válasza egészen megdöbbentett.

Munka után néhány kollégájával szinte minden nap beültek egy az irodához közeli kocsmába. És ez még nem minden. A kocsmából hazatérve, egy gyors zuhany után este már indult is a barátokkal meginni valamit. Ha pedig éppen éjjel nem ment sehova, akkor otthon ivott meg 1-2 doboz sört a tévé előtt. Még szerencséje, hogy vékonyabb testalkatú és sokat sportol, mert ilyen életvitel mellett én már biztosan kiakasztottam volna a mérleget. Bár jó volt Imit újra látni, kicsit aggasztottak az általa meséltek. Nem is tudom, hogy ilyen esetben érdemes-e addiktológus segítségét kérni, vagy ez még teljesen normálisnak számít?

addiktológus

Még korábban olvastam egy cikket arról a Felépülök Központ oldalán, akik alkoholfüggőkkel foglalkoznak, hogy nem csak az lehet alkoholista, aki minden nap addig iszik, amíg ki nem üti magát. Az úgy nevezett szinten tartó alkoholista ugyanis nem issza magát részegre, csupán napi rendszerességgel fogyaszt alkoholt, aminek következtében a tolerancia szintje is megemelkedik. Ez azt jelenti, hogy egyre és egyre többet és töményebbet fog inni a kívánt hatás elérése érdekében. Az addiktológus azonban az alkoholizmus ezen ravasz és megbújó formáján is tud segíteni.

Az alkoholfüggőség nem válogatja meg az áldozatait, a legsikeresebb, leggazdagabb embert is megkörnyékezheti. A legtöbben közülük pedig még csak tisztában sincsenek azzal, hogy bármilyen bajuk is lenne. Sajnos Imrével is ez a helyzet. Annyira a megszokásává vált a napi sörözés, hogy fel sem tűnik neki, hogy túlzásba viszi. Erősen reménykedek abban, hogy most, hogy hazaköltözött, nem fogja megtartani ezt a szokását, és kevesebbet fog inni. A későbbiekben ugyanis munkahelyi és családi problémákat is tud okozni neki a túlzott alkohol fogyasztás, mivel agresszívabb és fáradékonyabb lesz miatta. Erre jó esetben azonban nem kerül majd sor.