A német precizitás húzott ki a bajból

Nemrég megvettem életem első autóját, aminek nagyon örültem, mert már elég régóta gyűjtögettem rá a pénzem. Nem bántam meg azóta sem a döntésem, mert nagyon szeretem a kis kocsim, azonban voltak olyan váratlan kiadások, amelyekre nem számítottam. Szerencsére a legjobb barátom német származású. Rá valóban igazak azok a jellemvonások, amiket a németekre szoktak ráhúzni, többek között a pontosság, precizitás és a szakértelem. Sokáig Németországban lakott, ma már azonban nagy szerencsénkre hazánkban kamatoztatja a tudását.

Így amikor az új autómmal kapcsolatban nem várt problémák merültek fel, rögtön tudtam, hogy hozzá kell fordulnom tanácsért. Elmondtam neki, hogy olyan problémám akadt, hogy téli gumi szettel vásároltam meg az autómat, azonban szükségem lenne egy nyári garnitúrára is, de fogalmam sem volt, honnan vásároljam meg. Gondolkodás nélkül rávágta a német barátom, hogy ő szívesen ajánlja azt az oldalt, ahonnan ő szokott vásárolni az autójához. Ehhez pedig nem kell mást tennem, mint beírni a keresőbe a következőt: Gumidiszkont autógumi kereső – gumiabroncs akár másnapi kiszállítással. Az első találatra kell kattintani, és már ott is vagyunk a céloldalon. Azért kértem a barátomat, hogy mutassa meg, mi hogyan működik, hisz mégis ismeretlen terepen voltam.

Ahogy fellépünk a weboldalra, rögtön két elérhetőség is a vásárlójelölt szeme elé ugrik. Az egyik az e-mail cím, a másik pedig az ügyfélszolgálat telefonszáma. Számomra már ez szimpatikus volt, hiszen jó volt a tudat, hogy ha valami problémám adódna, rögtön tudnám, hogy hova is kell fordulni, nem kellene mindenfelé keresgélni az elérhetőségeket. A weboldal által felkínált keresővel az ember pontosan behatárolhatja, hogy mit is keres köszönhetően a részletes keresésnek, ugyanis szűrők beállításával jelentősen csökken a találatok száma. Így tényleg csak a potenciális termékekre tud az ember fókuszálni.

Miután a barátom megmutatta a legfontosabb tudnivalókat, gondoltam én magam is szétnézek a gumidiszkont.hu oldalán, hátha találok még valamit, ami elnyeri a tetszésemet. Így akadtam rá a blog fülre, ahol különböző érdekes cikkeket lehet olvasni a gumiabroncsokkal kapcsolatos újdonságokról. Ennyire nem vagyok a dologban szakavatott, de biztosan hasznos lehet azoknak, akik a témában otthon vannak, és érdekli is őket ez a világ.

Gumidiszkont autógumi kereső - gumiabroncs akár másnapi kiszállítással

Kiválasztottam a megfelelő gumiabroncsokat, és a virtuális kosaramba tettem őket. Szerettem volna utána nézni mindenképpen a kiszállítás menetének, mielőtt kifizettem volna a termékeket. Fontos szempont volt, hogy hozzák házhoz őket, mert egyrészt nőként számomra nehézkes lett volna a szállítása, másrészt messze is voltak tőlem az ajánlott telephelyek. Ezzel nem is volt semmi gond, hiszen mint olvastam, van házhoz szállítás. Szintén fontos volt még, hogy ne csak készpénzzel tudjak fizetni a futárnak, hanem előre rendezhessem a költségeket. Természetesen ezzel sem volt semmi gond, van bankkártyás fizetési lehetőség. Sajnos nem egyszer fürödtem már be azzal, hogy nem volt nálam elég készpénz, és ez elég kellemetlen helyzeteket tudott teremteni.

Innentől nem volt más hátra, mint várni a megrendelést, ami hamarosan meg is érkezett. Ahogy az az oldalon olvasható, a 12 óra előtt leadott rendeléseket másnap, a 12 óra után leadottakat pedig 2 munkanapon belül szállítja ki a cég. Azt gondolom ez igazán nem nagy idő cserébe azért, hogy házhoz hozzák a kívánt gumiabroncsokat. Azt gondolom, hűen tükrözi a vállalat arculatát az a kifejezés, ahogyan a barátom javaslatára rákerestem, még pedig: Gumidiszkont autógumi kereső – gumiabroncs akár másnapi kiszállítással! Mindenkinek szívből tudom ajánlani a gumidiszkont.hu-t, ha hozzám hasonló problémákba ütközik.