Németországból hazalátogatva csőtöréssel vettük fel a harcot

Egy kedves jó barátom, középiskolai volt osztálytársam évtizedek óta él Németországban. Szinte az érettségi után azonnal ki is költözött, hogy szerencsét próbáljon én pedig itthon maradtam, hogy elkezdhessem a főiskolát. A nagy távolság ellenére sikerült megőrizni a barátságunkat. Voltam már nála látogatóban többször is. Persze az idők folyamán tökéletesen elsajátította a nyelvet és mondhatni teljesen be is illeszkedett a német életvitelbe. Ő már nem is tudja elképzelni az életét itthon, de azért évente néhány alkalommal haza szokott látogatni pár hétre.

Legutóbbi hazajövetelekor kölcsönadtuk neki a lakásunkat, ami egyébként albérletbe szokott lenni kiadva, de most éppen nem volt bérlője. Egyik este csörgött a telefon. Kétségbeesetten hívott, hogy valami gond lehet a fürdőszobában a vízvezetékkel, mert a mosdó bekötésnél a csempe alól szivárog a víz és úgy látja, a fal is vizesedik.

Ilyen kellemetlenségek bármikor előfordulhatnak, de én nem estem kétségbe. Voltam már hasonló helyzetben, amikor sürgősen szerelőre volt szükségünk. Akkor még mi is abban a lakásban éltünk, amit most adtam kölcsön az ismerősünknek. Ez igaz már évekkel ezelőtt történt és akkor a kazán romlott el. Én pedig nem szerettem volna fűtés és melegvíz nélkül maradni, a gyerekek is picik voltak még.

De találtam egy olyan vállalkozást, amely szakemberei gyorsan, profin és olcsón dolgoznak, ha víz-, gáz- fűtésszerelésről vagy duguláselhárításról van szó. Ők a vizgazfutesszerelo24. Én már nem is szoktam mást felhívni, hanem rögtön az ügyeleti telefonszámukat tárcsázom és még soha nem kellett bennük csalódnom. Ami a legjobb, hogy 0-24 órás ügyeletet tartanak, bármikor lehet őket hívni. Sürgős esetben akár egy órán belül is kiszállnak, hogy minél rövidebb idő alatt megszüntethessék ezeket a kellemesnek soha nem mondható problémákat.

Budapest bármely kerületébe és Pest megye bármely településére garantálják a kiszállást, ami munkavégzés esetén teljesen díjmentes. Minden elvégzett munkáról számla készül, amit kárigény esetén a biztosítók minden további nélkül elfogadnak.

Javításhoz, cseréhez, karbantartáshoz és kiépítéshez is vannak szakembereik, akik pontosan és gyorsan dolgoznak. 32 év tapasztalatával állnak az ügyfelek rendelkezésére.

El is mondtam az ismerősömnek, hogy van egy vállalkozás, amely nagyon bevált nálam hasonló problémák kezelésében. Már régen el is van mentve a számuk a telefonomba, hogy ne kelljen mindig a honlapon keresgélni. Tárcsáztam is a számot és a szokásos módon néhány csörgés után fel is vették a telefont. A vonal túlsó végén lévő szakember feltett néhány kérdést a probléma természetéről, majd adategyeztetés után tájékoztatott, hogy egy órán belül indul is egy kolléga, hogy elhárítsa a fennakadást.

Majd címet egyeztettünk, hogy hová is kérjük a kiszállást. Miután letettük a telefont, visszacsörgettem az ismerősömet, hogy ne essen kétségbe, mert a segítség már úton van és én is nemsokára átmegyek. Még megvártam, hogy a férjem hazaérjen, mert nem szerettem volna a gyerekeket egyedül hagyni, aztán átszaladtam a lakásba.

Nem sokkal érkezésem után megérkezett a vízvezeték szerelő is. Kisebb csőtörés miatt szivárgott a víz, de szerencsére nem kellett a falat vésni vagy a csempét leütni. Ettől azért tartottam egy kicsit, de ilyesmire végül nem kellett sort keríteni.

Elég gyorsan végzett a munkával, szerencsére semmilyen speciális alkatrészre nem volt szükség a javításhoz. Meglepően korrekt áron dolgozott, az elvégzett munkáról számlát is kaptunk.

Ismerősöm meg is volt lepődve, ő azt hitte, hogy napokig nem fogja tudni használni a fürdőszobát. Addig ő sem hitte el, hogy létezik ilyen korrekt, profi vállalkozás, amíg nem győződött meg róla a saját szemével. Mindenkinek ajánlom, ha hasonló problémával szembesül, hogy írja be a keresőbe, hogy vizgazfutesszerelo24 és máris kezében a megoldás kulcsa. Ilyen gyorsan, ilyen pontos és korrekt munkát, ilyen kedvező áron úgysem fog sehol másutt találni.

Én már hívtam őket a már említett kazánszerelés miatt, és most emiatt a vízszivárgás miatt, de ennél jóval szélesebb körű szolgáltatást nyújtanak.

vizgazfutesszerelo24

Duguláselhárításban is lehet tőlük segítséget kérni, akár a WC-vel vagy a lefolyóval is legyen probléma. Ezen kívül vállalnak csatornázással kapcsolatos megbízásokat is, mint például az esőcsatorna, szennyvízcsatorna, vagy légcsatorna akár házon kívül vagy belül is. A kiépítésben, tisztításban, de karbantartásban is segítséget nyújtanak.

Szennyvízcsövek kamerázását is vállalják, erre akkor lehet szükség, ha esetlegesen hibákat szeretnénk feltáratni a rendszerünkben vagy csak állapotfelmérést szeretnénk végeztetni. Ezt a tevékenységet kamerával felszerelt, száloptikás eszközökkel végzik.

Emellett a teljesség igénye nélkül WC javítással és cserével, kazán vagy gázkészülék javítással, fürdőkád felújítással, csaptelep cserével, mosdó szereléssel és bekötéssel is foglalkozik a vizgazfutesszerelo24.

Érdemes felkeresni a honlapjukat, mert ott minden információt megtalál az, akinek víz-, gáz-, vagy fűtésszereléssel kapcsolatban van szüksége segítségre. Tényleg számtalan tevékenységet felsorolnak, amelyekkel kapcsolatban sokrétű tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek. Szakembereik képzettek, szaktudásukat folyamatosan trenírozzák, hogy bármilyen szembejövő problémára megoldást tudjanak nyújtani számunkra.

Örültem, hogy ismét a megszokott gyorsasággal és színvonalon látták el feladataikat. ismerősöm is elmentette a számukat a telefonjába.

Azt mondta, hogy még Németországból is őket fogja ajánlani minden Magyarországon élő ismerősének.