Csapatépítőt szerveztem a német barátaimnak

Középiskolás koromban volt szerencsém részt venni egy cserediák programban Németországban, ahol nagyon sok jó élményben volt részem. Megismertem a helyi kultúrát és az itteni szokásokat közvetlenül, mert egy nagyon kedves német családnál voltam elszállásolva. A legidősebb gyerek pont velem volt egyidős, így nagyon sok helyre elvitt. Kirándulni, bulizni, akár csak várost nézni. Az itt töltött idő alatt megismertem a baráti társaságát, és kiderült, hogy nagyon sok közös van bennünk. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot, bár néha akadtak nyelvi akadályok, de ekkor elővettük a mindenki által ismert activity-t, és túllendültünk rajta.

Ezek után említenem sem kell, hogy a hazautazás keserédes volt. Egyrészt mivel már egy hónapja voltam külföldön, hiányzott a családom. Másrészt annyira jól éreztem magam abban a német kisvárosban, hogy nem szívesen hagytam ott. Ám búcsúzáskor megfogadtuk, hogy fogunk mi még találkozni, hiszen egy ilyen barátságot nem szabad veszni hagyni.

Eltelt néhány év, és egy nap kaptam egy e-mailt a postafiókomba, ami nagyon meglepett. A német barátomtól jött, akinél el voltam szállásolva. Azt írta, hogy néhány napra Magyarországra utaznak a baráti társaságával, és szeretnének velem találkozni. Nagyon megörültem ennek, és visszaírtam neki, hogy ez természetesen kölcsönös. Tudtam, hogy valami különleges programot szeretnék nekik szervezni, hogy igazán emlékezetes legyen a találkozás hosszú évek után. Na de nem tudtam, hogy mit.

Ekkor elkezdtem keresgélni az interneten, és szembejött velem egy hirdetés, ami ígéretesnek tűnt. Csapatépítő programok garmadája volt feltüntetve, de ami nekem igazán szimpatikus volt, az a balatoni vitorlázásról szóló link volt. Rá is kattintottam, és úgy döntöttem, kicsit utána nézek a dolgoknak, hátha ez lesz a megfelelő program a német barátaimnak.

Én sem voltam még vitorlázni, és gondolom a barátaim sem, mert azon a környéken nincs nagyon ilyenre lehetőség. Azt olvastam az oldalon, hogy a vitorlás hajókhoz jár egy kapitány is, aki irányítja az egészet, aminek bevallom, nagyon örültem. Nem biztos, hogy bevállaltam volna a vitorlázást segítség nélkül, hisz nem rendelkezek ismeretekkel ezzel a sporttal kapcsolatban. Mivel a társaságban összesen 8-an leszünk, ehhez mérten néztem, hogy lesz-e megfelelő hajó számunkra. Szerencsém volt, mert az egyik típusú vitorlás hajójuk 8 – 10 fő közötti társaságok befogadására alkalmas. Előre láttam, hogy nagyon jó kis programnak nézünk elébe.

Hogy tovább színesítsem a napot, úgy döntöttem, hogy a vitorlázáson kívül más egyéb programokat is szervezek. A vitorlás hajók bérbe adásával foglalkozó cég ugyanis azt írta a weboldalon, hogy lehetőség van arra is, hogy a sétahajózás után egy másik balatoni városban kikötve elköltsünk egy finom vacsorát valamelyik étteremben. Valamint, ha már itt jár az ember, nem érdemes kihagyni a környék finom borainak megkóstolását sem. Hadd ismerjék csak meg a német barátaim a finomabbnál finomabb magyar borokat!

Természetesen tisztában voltam azzal is, hogy nagyban függ a program megvalósulása attól, hogy aznap éppen milyen az idő. Nagy eső és viharos szél esetén nem lehet sajnos kihajózni a Balatonra. De aggodalomra semmi ok! A vállalat biztosít beltéri csapatépítő programokat rossz idő esetére is, így nem kell attól félni, hogy meghiúsul teljesen a tervezett kirándulás. Bár a B terv is nagyon tetszett nekem, azért remélem, hogy sikerül megvalósítani az eredeti elgondolás szerinti vitorlázással, borkóstolással és éttermezéssel egybekötött délutánt!