Szandállal München utcáin

Édesanyám kórusvezető, aki állásából kifolyólag viszonylag sokat utazik, ugyanis a gyermekkórus, amelyet vezet, külföldön is híres. Tavaly voltak Csehországban, Erdélyben és Lengyelországban, de hívták őket már Kínába is. Ősszel azonban Németországba kaptak egy meghívást a kórussal, ahova egy nagyobb körutat is terveztek, bejárva több német várost is. A központi cél viszont München volt, ahol három napot töltöttek el.

Én már voltam egyszer Münchenben a volt osztályommal, ezért amikor az utolsó pillanatban az egyik kísérőtanár kiesett, anyukám megkért, hogy menjek velük, hátha én tudom, mit érdemes megnézni a városban. Fel is készültem a német város fő látványosságaiból, sőt, utána is néztem pár alapvető mondatnak németül, ugyanis se anyukám, se én nem beszéljük a nyelvet. Nagyon lelkes voltam, ugyanis annak ellenére, hogy sose tanultam németül, a bajor kultúra kifejezetten közel áll hozzám.

Indulás előtt egy héttel azonban történt egy kellemetlen eset édesanyámmal. Anyukám szandálja ugyanis elszakadt, épp amikor elindult volna otthonról dolgozni. Ez azért is érintette nagyon rosszul, mivel szeptemberben mentünk Németországba, és akkor még nagyon meleg volt, így szandált akart viselni kint.

Ezért az utolsó pillanatban keresni kellett neki egy meleg időben is alkalmas lábbelit. Pár oldalt megnéztünk, de szinte rögtön megfogott a CipőMarket oldala, ahol nagyon nagy választék van, mind a ruhákra, mind a cipőkre vagy kiegészítőkre vonatkozóan. A CipőMarket egyaránt kínál férfi, női és gyermek ruhaneműket, cipőket, táskákat és egyéb termékeket. A női kollekció alatt külön lehet szűrni terméktípusok és márkák szerint, ami nagyban megkönnyítette a keresést. A női szandálokra gyorsan rá is találtam a cipomarket.hu/noi/szandal aloldal alatt, ahol különféle típusú, anyagú és színű szandálokat dobott fel a weboldal.

Édesanyám sokáig válogatott a szebbnél szebb szandálok közül. Valami kicsit kevésbé szokványos, színes darabot szeretett volna találni, és a cipomarket.hu/noi/szandal címen bizony több ilyen termék is volt, méghozzá nagyon jó márkájúak is. Teljesen odavoltunk, hogy sokkal több féle bőr szandált találtunk a weboldalon, mint a múltkor személyesen egy üzletben.

Anyukám kinézett magának egy kicsit vastagabb talpú darabot, aminek a pántjai ezüstösek voltak, pont olyan, mint amilyet már régóta szeretett volna venni. Emellett még bőrből is volt, ami sokkal tartósabbá is teszi a szandált.

Nagyon tetszett nekem az is a CipőMarket oldalán a női szandálokat keresgélve, hogy világosan le voltak írva az adatok egy-egy termékről, és könnyen meg is lehetett rendelni azt. Örömmel vettük, hogy stresszmentesen, gyorsan meg tudtuk vásárolni a vágyott szandált. Ezzel azt is elkerültük, hogy sok ember között kelljen keresgélni, amiben jól el is lehet fáradni. Sőt, náluk a kinézett szandálra még kedvezmény is volt, ami szintén nagyon jól jött. Így egészen jutányos áron tudtunk megvenni egy jó márkájú, nagyon csinos lábbelit.

Végül annak is nagyon örültünk, hogy tökéletes volt a szandál mérete és minősége. Mikor Münchenben néztünk várost, nagyon jól bírta, pedig anyukám rengeteget sétált benne. Azóta is nagyon szereti, mivel nem túlzás azt mondani, hogy gyakorlatilag egész Németországot abban járta be.

A múltkor pedig egy lány ismerősöm pont mesélte, hogy szandált keres magának a nyárra. A pozitív élményből kiindulva mondtam is neki, hogy próbálja meg a CipőMarket oldalát, ugyanis tele vannak minőségi, jó termékekkel, és a vásárlás is nagyon egyszerű a honlapjukon. Tudtam, hogy neki fontos a márka és a minőség is, ezért is gondoltam, hogy jó ötlet ezt a céget ajánlani. Át is küldtem neki a cipomarket.hu/noi/szandal linkjét, hogy célirányosan tudjon már keresni szandált magának. Másnap mondta is, hogy nagyon sok jó terméket látott magának, és végül a szandál mellett egy jó minőségű övet is vett magának, amit már régóta tervezett.

A sors fintora pedig, hogy azóta úgy néz ki, nyáron újra megyek barátokkal egy német körútra, ahol kisebb városokat és falvakat nézünk majd meg. Ehhez azonban szükségem lesz majd egy új cipőre, amit valószínűleg a CipőMarket oldaláról fogok rendelni a múltkori jó tapasztalatom miatt.