Németországból kaptam segítséget a napelemekhez

Mindig is őszintén irigyeltem a nővéremben, hogy annyira talpraesett. Már gyerekkorunkban is, valahányszor valami kellett neki, de nem kapta meg, akkor megtalálta a módját, hogy megszerezze. Akár csere, akár szívesség, akár zsarolás útján, de valahogy mindig megoldotta, és ez felnőtt korára sem változott meg. Továbbra is egy ugyanolyan találékony, intelligens, néha kifejezetten ravasz nőszemély lett belőle, amilyennek annak idején elképzeltem. Persze ezt nem rossz értelemben mondom, mostanra már kétgyerekes családanya és kint él Németországban, de továbbra is igaz rá, hogy ha valamit a fejébe vesz, akkor addig megy, amíg meg nem valósítja. Még így, ekkora távolságból is képes rá, hogy segítsen nekem, ha esetleg gondom adódnak, ha mással nem, hát tanáccsal, tippekkel. Legutóbb például akkor segített nekem nagyon sokat, amikor el voltam keseredve, hogy megszűntek a napelem pályázatok magánszemélyeknek, és a feleségemmel lecsúsztunk róla. Azonban a nővérem egy igazi zseni, itt is megtalálta a kiutat a reménytelenségből.

Általában a neten szoktunk beszélgetni, heti 1-2 alkalommal. Több nemigen kell, annyira azért egyikünk élete sem eseménydús, ettől függetlenül ha van valami különleges, akkor soron kívül is írunk egymásnak. Ez az eset teljesen szokványosnak indult, mindketten otthon voltunk este, csakhogy én Budapesten, ő meg Frankfurtban. Valójában ez is az internet egyik csodája, nem kell egy hónapot várnia, hogy megkapja a levelemet, nekem meg kettőt, hogy választ kapjak. Egyszerűen csak előkapjuk a telefonunkat, és máris tudjuk küldeni egymásnak a baromságot. Mondjuk ez alkalommal nem voltam éppen jó kedvű, mivel nem sokkal korábban szembesültem vele, hogy már nincsenek napelem pályázatok magánszemélyeknek, vagyis, megszűnt a vissza nem térítendő támogatás lehetősége. Ez azért szomorított el különösen, mert a nejemmel nemrég vettünk magunknak egy külvárosi házat, és a nagy terveink között volt, hogy felszereljük napelemekkel, és így egy idő után, amikor megtérül az ebbe fektetett pénz, gyakorlatilag ingyen lesz az áramunk. Igen ám, de amikor belefogtunk a projektbe, akkor még volt ilyen pályázati lehetőség, de mire megtaláltuk, lepapíroztuk és megvettük a házikót, és végre be is költöztünk, addigra fújhattuk az egészet. Részint ezért voltam kicsit elkenődve, és ezt meg is osztottam a nővérkémmel.

Óriási szerencsém van, mert most sem kellett csalódnom a tesómban! Először csak együttérzését fejezte ki, de sejtettem, hogy valami lappang a háttérben, mert utána feltűnően nagyon hallgatott a témáról. Először azt hittem, hogy nemigazán érdekli, hiszen neki is van éppen elég baja odakint, csak később sejtettem meg, hogy készül valamire, amikor még egyszer rákérdezett, hogy tényleg biztosan megszűnt-e mindenféle támogatás. Másnap, mikor hazamentem és ránéztem az üzeneteimre, láttam, hogy jött tőle egy. Előző nap beszélgettünk, szóval sejtettem, hogy valami nagyon fontos lehet, egyből meg is nyitottam. Nagy meglepetésemre csak ennyi volt az üzenet, hogy “napelem pályázatok magánszemélyeknek, tökfej” és alatta szerepelt egy link. Általában ha ilyesmi jön egy idegentől, azt olvasatlanul szoktam a kukába hajítani, ezt azonban gondolkodás nélkül megnyitottam. Egy olyan oldalra mutatott, amit egy napelemek tervezésére és kivitelezésére specializálódott cég üzemeltet, és ami kifejezetten a támogatásokkal, pályázatokkal foglalkozik. Na, gondoltam, a nővérem megint nagyot alakított!

Az oldalról megtudtam, hogy mivel a napelem pályázatok magánszemélyeknek a korábban ismert formájában nem létezik, azért a reményt nem kell feladni! Jelenleg elérhető a lakosság számára egy kedvezményes, államilag támogatott, 0%-os hitel az MNB jóvoltából, és amit kimondottan napelemes rendszer kiépítésére lehet fordítani. Mindössze 10% önerővel kell rendelkezni, a maradék 90-et pedig hitel formájában meg lehet igényelni a banktól. A futamidőt akár 20 évre is ki lehet terjeszteni, ha esetleg valaki jobban szeretné, ha a törlesztője alacsonyabb lenne, de ez már az ügyfélre van bízva. Hihetetlenül megörültem ennek, mert a feleségemmel egy ideje már gyűjtögettünk erre a célra, amit pedig sikerült összekuporgatni, az kellemesen lefedi a szükséges 10%-ot. Ráadásul ez a napelemes cég amellett, hogy az első árajánlatkéréstől kezdve folyamatosan kézben tartja az ügyet, a kivitelezésen, tervezésen és ellenőrzésen kívül még a hitel-ügyintézésben is komoly segítséget tud nyújtani! Nem is csodálkozom rajta, valószínűleg már töviről hegyire ismerik az egész eljárást, így ha valakinek gondja akad a dologgal, akkor hozzájuk nyugodtan fordulhat. A nagy izgalomban el is felejtettem megköszönni a nővéremnek a hatalmas segítséget, szóval amint eszembe jutott, azonnal pótoltam a hiányosságot. Így már teljesen egyértelmű, hogy lesz napelemes rendszerünk, és az is, hogy kikkel fogjuk megcsináltatni!