Uncategorized

Friss hírek Németországról

Amikor egyetemista voltam, egy évet Németországban töltöttem. Nagyon megszerettem az ottani környezetet, az embereket, mindent. Így aztán ugyanúgy megmaradt bennem az érdeklődés a német nyelv, kultúra és hírek kapcsán is. Én már egyáltalán nem veszek újságot, így mindent, ami érdekel, azt az interneten olvasom el.

Így van ez a német hírekkel kapcsolatban is. Most például nemrég azt olvastam, hogy eléggé visszaesett náluk az áruexport. Érdekes egy téma, de nem akarok túlságosan belemenni, inkább csak gyorsan összefoglalom, mit olvastam valamelyik nap erről.

A cikkben az állt, hogy 1,8 százalékkal visszaesett augusztusban az ország exportja júliushoz képest. Ez azt jelenti, hogy 101 milliárd euróra csökkent vissza, ami majdnem 4 százalékos elmaradást jelent egy évvel korábbanhoz mérve.

Az ezzel foglalkozó szakértők úgy gondolják, hogy ez azt erősítette meg, hogy a feldolgozóipari visszaesés az egész német gazdaságot úgy, ahogy van visszaránthatja recesszióba, ami hát ezeket az elemzőket erős aggodalommal tölti meg.

Tudom, ez nem egy izgalmas téma, de ha ráakadsz olyan internetes hírportálokra, ahol nemzetközi hírek is vannak, akkor bizony ilyesmire is rá lehet akadni. Te szoktál híreket olvasni?

Friss hírek Németországról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva